A közelmúltban életbe lépett szigorúbb kanadai menekültügyi szabályoknak köszönhetően – az eddigiektől eltérően nem húzható évekig az eljárás, a menedék iránt folyamadók ügyét negyvenöt nap alatt elbírálják – elkezdődött a magyarországi cigányok kitoloncolása Kanadából. Az első családok már meg is érkeztek Mohácsra.

Nem Kanadaban...ugy tunik

Tavaly Magyarországról érkezett menedékkérők több mint 4400 folyamodványt nyújtottak be, amelyek csaknem mindegyikét elutasították, mert a kanadai hatóságok szerint a kérelmezők nem az üldöztetés elől menekültek el.

Kétszázhuszonkét millió dollárjába, azaz csaknem 51 milliárd forintjába kerülhettek tavaly Kanadának a színlelt magyar menekültek - közölte a hét végén a honlapján a Kanadai Kormányközi Konferencia Titkársága (CICS) az ország határőrizetének (CBSA) adataira hivatkozva, adta hírül hétfőn az MTI. Körülnéztünk a CICS honlapján, meg is találtuk az említett közleményt. Benne olvasható az is, hogy a Magyarországról érkezett menedékkérő romák 40 százaléka miskolci. A CICS a kanadai határőrizetre, az pedig a kanadai kormányra hivatkozik: úgy tudják, hogy Miskolconösszpontosul „az a nagyléptékű és szervezett erőfeszítés, amely Kanadába küldi az embereket menekültstátust kérni”.

Kérdéseinket, miszerint ezt mire alapozzák, hétfőn eljuttattuk mind a CICS mind a CBSA email címére, az előbbitől érkezett hétfőn válasz: három napos nemzeti ünnepük van, így kedden tudnak a kérdésekre leghamarabb válaszolni.

A miskolci önkormányzattól is érdeklődtünk, hogy próbáltak-e vizsgálódni ebben az ügyben. Kérdeztük, tudják-e hányan mentek ki Kanadába az elmúlt években, és – ha máshogy nem is, az iskolai hiányzások miatt – jelentkezik-e ez a probléma az önkormányzatnál. Dobos Tímea szóvivő későbbre ígért választ.

A miskolci selyemréti iskolára évek óta jellemző, hogy diákok kimennek Kanadába, vagy épp visszajönnek onnan. Bodó Pálné igazgatónő ezt megerősítette, de konkrét számokat nem kívánt közölni.

– Nehéz megmondani, hány diákot, és ezzel hány családot érint a dolog – ezt már Tamáska-Varga Ákos, az iskola egyik pedagógusa mondta. Magyarázta, főként azért, mert sokan közülük egyik napról a másikra nem jönnek iskolába, legfeljebb a többi gyerek mondja, kimentek Kanadába. (Megjegyzi, a mostani osztályának is úgy kapta meg a névsorát, hogy tartozik még hozzá néhány „kanadás”.)

A pedagógus elmondta, legtöbbjük egy év múlva visszatér, de keveset beszélnek a kinn történtekről, legfeljebb a kinn vásárolt cipőt, pólót mutatják a többieknek. S bár jártak kinn iskolába, az angol nyelvből nem sok minden ragadt rájuk.

Odakintről szervezik

Tamáska-Varga Ákostól azt is megtudjuk, a diákok között hall arról, hogy nem vaktában mennek ki a családok, hanem odakintról szervezik meg számukra a kijutást a korábban kimentek. Arról, hogy itthonról szervezkedne bárki is, nem hallott.

Kérdeztük, keresték-e őket a hatóság részéről az ügyben. Mint mondta, erről sincs tudomása. Az önkormányzat felé az iskola rendszeresen jelzi, ha nem jön egy gyerek iskolába, hiszen jelenteniük kell. A jegyzőtől azonban sorra visszajönnek ezek a feljelentések arra hivatkozván, hogy hiányoznak a papírokról a szülők adatai.

Eladnak mindent

„Nem szervezi senki az utakat, a rokonok intézik egymásnak a kiutazást” – ezt már Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Önkormányzat elnöke mondta portálunknak. De szerinte a kiutazók száma mára már csökkent, sokkal inkább a visszajövetel a jellemző. Akik nem találták meg kint a számításukat, azok inkább hazatérnek – sorolta.

Azt is elmondta, korábban azért mentek a családok, mert sokuknak, itthon, komoly megkülönböztetésben volt részük, és persze bíztak a kinti jobb életben. Arra vonatkozó adatot, hogy hányan mentek, és hányan jöttek vissza, nem tudott mondani.

Lakatos Attila cigány vajda is úgy gondolja, szó sincs szervezett utaztatásról. „Valaki kimegy, és elmondja az itthoniaknak, hogy mennyivel jobb kint. A családok itthon eladják mindenüket, és abból utaznak Kanadába” – sorolta.

Ez azért is problémás, mert ha vissza akarnak jönni, akkor nem marad semmijük, itthon nem várja őket semmi – magyarázta. Persze az sem jobb, ha nem adják el a lakásukat, mert arra is van példa, hogy a családok kanadai távollétében a szomszédok költöznek be, vagy éppen hordják szét az itthon maradt értékeket – tudtuk meg.

A vajda azonban úgy véli, kizárt, hogy itt szerveznék a kanadai utakat, de az előfordulhat – vélekedett –, hogy kint ügyvédek segítik a menekülteket, intézik nekik a papírokat.

ÉM-HM, NSZR


Kanada: Kint volt, de visszajött

Miskolc – János családjával, feleségével és három gyermekével vágott neki a kanadai útnak. Ez 2009-ben történt, de ma már itthon vannak.

Kanada: Nyomoznak vagy sem?

Miskolc – ”A kanadai határőrizet úgy tudja, hogy Miskolcon összpontosul „az a nagyléptékű és szervezett erőfeszítés, amely Kanadába küldi az embereket menekültstátuszt kérni” – írja az MTI.

“Jelentős bűnözői tevékenységet” észlelt a menedékkérő magyar romák között a kanadai határőrizet

Washington, 2012. szeptember 3., hétfő (MTI) – A kanadai határőrizetet (CBSA) aggasztja a kétes menedékkérelmet benyújtott magyar romák körében tapasztalható “jelentős bűnözői tevékenység” – állította QMI (Québecor Media Inc.) kanadai médiaügynökség a hétvégén a The Canadian Immigration Report weboldalán közölt anyagában.
Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2013.01.29. 21:28 Szólj hozzá!

Címkék: cigany Toronto Kanada Roma hazatoloncolas

Itt is vannak barmok akik bar megtehetnek nem torodnek a tulajdonukkal.

A legtobb ilyen farm regen itt elo tosgyokeres kanadaie.

Nem bevandorloe!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2012.02.27. 21:41 Szólj hozzá!

Vegre....remelem meg is csinaljak.

Tisztelet a kivetelnek....remelem van olyan.

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2011.11.17. 19:49 Szólj hozzá!

Miutan Ivan Henry nem eroszakolt meg senkit es semmi rosszat nem kovetett el igy 26 evet toltott bortonben.

1982-ben tartoztattak le nemi eroszak vadjaval.

1983-ban nyomtak be a bortonbe, 2002-ben ujrakezdtek nyomozni 25 megoldatlan hasonlo ugyban es valakit elkaptak es az is sittre kerult.

Hasonlosagot fedeztek fel Ivan Henry es az ujabb elkoveto ugyei kozott.

Az ugyszseg vizsgalatot rendelt el es most az oreg ur szabadlabra kerult.

26 ev bortonben semmiert.

 

B.C. man acquitted of rapes after 26


years in jail

 

www.thestar.com/news/canada/article/881841--b-c-man-acquitted-of-rapes-after-26-years-in-jail

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.28. 02:28 2 komment

Eabametoong avagy Fort Hope

 

300 kilometerre eszakra Thunder Baytol.

Az mar eszak a javabol, repulore ulsz ha oda akarsz jutni esetleg telen  a befagyott tavak jegen.1200 indian vagy ahogy ok hivjak magukat "First Nation People" el ott akik az Ojibwa torzshoz tartoznak.

Ez eddig meg szep is volna, azonban a 3 gyilkossag, 47 gyujtogatas, allatok megcsonkitasa az utolso 10 honapban soknak bizonyult Chief Lewis Nate-nek aki kulso segitseget keres.

A lakossag fele husz even aluli mai eleve garancia a bajra ha az ember ismeri a kanadai oslakosok mai torteneteit.Az emberek tuzolto keszulekkel alszanak hatha az o hazuk lesz amit felgyujtanak legkozelebb.

Az elkovetok fiatalok es gyerekek , sajat fajtajuk.Tavaly a kanadai kormany tobb milio dollart utalt at a torzs vezetoinek, akiket az ott elok nem tusdnak felelossegre vonni.

A penz eltunik az ott elok szenvednek...mai Kanada mai indianok.Sajnos nem egyedulallo eset szamos esetben egesz telepuleseket koltoztettek el a korulmenyeik miatt.Uj falvak epultek es azokat is lepusztitottak, alkohol drugs, benzin szipozasa semmit nem hagynak ki ami elvezetes.

Kabitoszeres szulokes kabitoszeres gyerekeik, na errol irjal Karl May egy jo kis regenyt..

Roviden ennyi...

Kanada ciganyjai igy is lehetne nevezni oket.

fullcomment.nationalpost.com/2010/10/22/kevin-libin-ontario-reserve-dives-head%EF%AC%81rst-into-chaos/

Madartavlat

 

 

 

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.24. 19:28 1 komment

Olvasva a bevandorlo önjelöltek erdeklodő kerdeseit , elkepzeleseit Kanadarol az benyomasom szamukra csak a nagyvarosok leteznek.

Ami talan ertheto hiszen az uj elet kezdese, a legtobb esetben konnyebb a nagyvarosokban.

Nem art azonban elfelejtkezni a kisvarosokrol sem , munka ott is akad es a nagy elony a sokkal olcsobb hazarak, nyugodtabb elet, kevesebb buncselekmenyek ,  dugo-mentes kozlekedes stb.

Lassuk tehat nehany hazat egy kanadai kisvarosbol Torontotol 2 ora vezetesre.

36 ezer a lakossag szama, 2 gyilkossag az utobbi kb 4-5 evben.

Csak jo idegzetueknek.

Vannak sokkal rosszabbak is azokat inkabb nem mutatom.

Az alabbi a hazak a varos szegenyebb negyedebol valok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 Jobb kornyek, ikerhazak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kb 30 eves haz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ujabb hazak par utcara a fentiektol

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majdnem kesz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Szeresd a szomszedodat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.24. 01:04 Szólj hozzá!

hvg.hu/vilag/20101019_kanadai_parancsnok_vadlott

Eletfogytiglant kapott ami itt 25 ev szamara.

Koszonet HVG-nek a cikkert.

Russell Williams ezredes, a trentoni bázis parancsnoka idén februárban beismerte, hogy megölt két nőt, két másikat megtámadott, és miután lemeztelenítette őket, fotókat készített róluk. Ezenkívül nyolcvankét betörést is elkövetett, amelyek során női ruhaneműket lopott. A botrány akkor az egész kanadai társadalmat megdöbbentette.

Ha az ontariói Bellevue bírósága bűnösnek találja az előre megfontolt gyilkosság vádpontjában, a 47 éves Williams automatikusan életfogytig tartó szabadságvesztést kap, és 25 évig biztosan nem helyezhetik feltételesen szabadlábra. A parancsnok áprilisban öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben, majd éhségsztrájkot folytatott.

Az ezredes időnként pilótaként is teljesített szolgálatot, és utasai között volt II. Erzsébet brit királynő, a brit uralkodócsalád és a kanadai kormány tagjai. A trentoni légitámaszpontnak több mint egy évig volt a parancsnoka.

A több mint 80 bűncselekménnyel megvádolt ezredest többek között azzal gyanúsítják, hogy egy 2009 novemberében eltűnt katonanő haláláért is felelőssé tehető. A vádlott rezzenéstelen arccal hallgatta végig a vádpontok felolvasását.

A kanadai védelmi biztos azután, hogy a parancsnok bevallotta tetteit, azt mondta: a lehető leghamarabb ki fogják rúgni Williamset.

Az ezredes a Kanadai kulugyminiszterrel nemregen

 

 

 

 

 

 

 

 Parancsnokkent

 

 

 

 

 

 

 

 

A targyalason bemutatott bizonyitekok egyike, sajatmagat fenyepezte le mindenhol.

 

 

 

 

 

 

 

 

A szexi ezredes

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.20. 07:34 Szólj hozzá!

Hadd mutatkozzanak be az áldozatai a kanadai igazságszolgáltatásnak

 (csak egynehány a rengetegböl)

Guy Paul Morin,  1984- ben a 8 éves Jessica Jessop megölesevel vádolják.

Elsö fokon felmentik 1986-ban , az ügyészség fellebez .

1992-ben életfogytiglanira itélik.

1995-ben DNA evidence alapjan szabadon engedik.

Egy vizsgálat rendőri és ügyészségi szabálytalanságokat állapitott meg.


Steven Truscott 1945-ben született 14 éves korában már halálra is itélték .

 

 

 

 

 

 Osztálytársa Lynn Harper meggyilkolásával vádolták.

1959 December 8.-án volt akasztásának idöpontja amit az utólsó pillanatban életfogytiglanira változtattak.

1969-ben feltételesen szabadlábra helyezték.

2007-ben felmentő itéletet hoztak ügyében.

2008-ban 6,7 millió dollár kártéritést kapott.


 

 Folyt. köv.......


 

 

 

 

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.17. 02:20 Szólj hozzá!

Most jöttem meg a melóbol, komputer bakapcs es mar dagad is a fejem attol amit látok a kepernyön.

G20 persze ujra....nyári tobb mint 1 milliard dollaros szeretet fesztiválja a 20 ország vezetőinek Toronto belvárosában.

Ismerkedjünk meg a szereplőkkel.

Adam Josephs                         Courtney Wikels (buborek lany)

(Officer Bubbles,

en csak Buborek örmesternek hivom)

                

 

 

 

 


 

  

 Röviden a történet.

A G20 alatt egy torontoi közössegi szervezet szappanbuborek fujassal akart kifejezni valami nagyon fontos dolgot.

Courtney szembe talalja magat a szinesböru igen harapos hangulatban levo diszpeldanyaval a torontoi rendörsegnek.

Itt kezdodik a konfrontacio, es ahogy elvarhato filmen meg lett örökitve es pillanatokon  belul  Youtube on volt lathato.

    www.youtube.com/watch

 -Mi a neve?- kerdezi a női rendor.

-A nevem rejtely- mondja Courtney.

-Nem- folytatja - nincs semmi titkolnivalom.

-Ha buborek hozzamer le lesz tartoztatva bantalmazasert- ugat bele Bubbles.

A rendörnő nevetve nez kollegajara vajon viccel-e.

-Megertette ?- kerdezi Bubbles a lanyt.

-Buborek ?- csodalkozik áldozatunk

-Igen , igy igaz , ez egy szándékos cselekedet a részérol , es letartoztatom önt,

-megertett?- ujra kerdezi Bubi.

-Bilincsben lesz, vagy abbahagyja ....ha hozzamér a buborék, fogságba kerul.-

-Teszem el- szol Courtney.

-Mososzer oktatja a lányt belemehet a szemunkbe ....stb....megy a sittre.Megértettük egymást ?

-Igen- valaszol Courtney.

-Elteszem.

-A vitának vége van- mondja Buborék.

Courtney megjegyzi hogy nem érzi hogy Buborék tiszteletben tartotta őt

-Ez borzalmas- valászol a rendor - vérzik a szivem.

Angoltudás nelkul is érdemes megnézni a 3 perces videot, a rendor pofája, modora mindent bemutat.

Ami meg az uj hir a mai hir : Mr.Bubbles 1,2 millio dollára pereli a youtube-os gyerekeket mert nem tetszettek neki a kommentárok a videohoz meg 8 karikatura is volt valahol a mit azota eltávolitottak.

Ilyen állatokkal is lehet talalkozni Toronto belvárosaban setálgatva, miután racsodálkoztunk a koldusokra es hajléktalanokra.

www.youtube.com/watch  Akár Budapesten is lehetne-tekerd le a hangot es otthon érzed magad

www.youtube.com/watch  Masik gyujtemeny a rend-őreirol

 

 

 

 

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.16. 22:41 1 komment

www.torontosun.com/news/canada/2010/10/15/15703811.html

Brian Sinclair tolokocsiban ulve -segitsegre varva- hugyholyag fertozesben elhunyt a winnipegi korhazban.

2008 szeptembereben  tortent.Mire valaki a noverek figyelmet felhivta  Brian-re mar halott volt.Nem az elso ilyen eset itt szep orszagunkban .

Csaladja pereli a perelni valokat.

A rendorseg vizsgalatot inditott lett ma bejelentve.

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.15. 23:16 Szólj hozzá!

www.thestar.com/news/crime/article/876024--lengthy-jail-term-for-peel-officer-who-stole-fake-cocaine

A nevem Sheldon Cook 19 eve rendorkodok Kanadaban. Ma lett vege.....grrrrr...

5 evet kaptam mert elloptam 15 csomag hamis kokaint.Megha legalabb igazi lett volna.Csak liszt volt , en meg nem is tudtam -legalabb egy jo kenyeret suthettem volna a csaladnak.

Csalafinta fonokeim igy probaltak lepre csalni a kanadai kapcsolatat a perui kabitoszercsempeszeknek.

Hogy nekem miert nem mond meg senki semmit???

.......akit az eredeti  erdekel az a fenti linkre katt. elolvashatja.....

 

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.15. 22:52 Szólj hozzá!

Igy is tortent Montrealban

www.nationalpost.com/todays-paper/Girl+struck+father+dies/3655954/story.html

13 eves Noutene Sidime-t 71 eves apja megsuhintotta.( Mar ez is egy beteg dolog)

A kislany belehalt.

Roviden ennyi.

A csalad muszlim szarmazasu Guinea-bol valo.

Utobbi idokben jopar lanyt megoltek itt Kanadaban szuleik mivel lazadtak a muszlim vallas szigorusaga ellen.

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.13. 03:50 Szólj hozzá!

A tartalom megtekintéséhez regisztrálnod kell, vagy be kell lépned

VAGY

A fórum látogatásából ki vagy zárva a következő okok miatt:
Nincs indoklás.

A kizárás feloldásra kerül: Soha

 Ha valaki ismeri a Canadahun forumot az tudja miert van ott

Bevandorlas, zenelopkodas, bugyuta szojatekok, torontoi Magyar Haz mocskolasa, kb ennyi.

Ja majdnem elfelejtettem "Itt nincs politika" bofogi Abraham Melitta a website kápoja.

Kizaras az van indoklas nelkul.

Melitta fele demokracia.


 Pofa be , itt nincs politika!!! 


  1.  
Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.13. 03:27 13 komment

www.torontosun.com/news/canada/2010/10/12/15667051.html

Ferenc Domotor, 48, his wife Gyongyi Kolompar, 40, and their son Ferenc Jr., 20, appeared individually in court only to be quickly remanded in custody for bail hearings Wednesday.

A kedves csalad megjelent a birosagon ma , szerdaig letartoztatasban maradnak miikor is az ovadekrol dont a biro.

Az ugyesz ellenzi az ovadek elleneben valo szobadlabra helyezest, mondvan nagy eselye van hogy eltunnek ciganyaink.

Ez is roluk szol: Felét ismerem ezeknek a bűnözőknek. Már Pápán is ebből éltek. Amikor utoljára hallottam felőlük, akkor K. Ferenc (aki K. Zsanett apja) éppen börtönben volt fegyveres rablásért. Elég hamar kiszabadult.... A lányának úgy rendezte meg a világra szóló lakodalmat, hogy elfelejtett néhány embert kifizetni... (Kuruc.info: ahogy a cigányok szinte mindig teszik...) Szerepeltek a Mónika show-ban is annak idején. Volt, hogy K. Ferenc annyi köteg húszezrest vett elő a zsebéből, amennyit még életemben nem láttam, pedig dolgoztam postán is. Akkor abból éltek, hogy felvetették a szocpolt boldog-boldogtalannal. Na és persze náluk laktak a román "vendégmunkások" (akik falukban árulnak). Azért az a röhej, hogy az ilyen emberek hogyan mehetnek külföldre? Azt tudom, hogy a felesége rájárt mindenki nyakára, hogy a kedves férjét engedjék ki, mert ártatlan, meg egyébként is szívbeteg (amit egyébként nem is csodálok, van vagy 150 kiló a 150 centijéhez). Amikor mentek letartóztatni, rosszul is lett, hívni kellett a mentőt. Szerintem sokan emlékeznek az ezüst színű gyönyörű Mercire, amivel járkált. Hirtelen ennyit írok le, pedig tudnék még róluk mesélni.

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.13. 02:13 Szólj hozzá!

Én loptam el......

 

http://www.thestar.com/article/867783 

 Na nem sokat csak 12 es fel miilionyit.

AZ OLG , az Ontario Lotto fohatosag a rendorseg segitsegevel keresi az igazi nyertest.

Tobb mint 300-an jelentkeztek eddig.

Jopár eve folyik a lopások sorozata az árusok altal.

 

$12.5M lottery ticket stolen; police

seeking rightful winner

www.thestar.com/article/867783

 

 

A luxury home in Oakville worth $1.3 million and a $2 million mansion in Vaughan that backs onto a golf course. A Mercedes and two Lexuses in the driveway.

It was a $12.5 million ticket to ride — only police say the ticket belonged to someone else.

Ever since police revealed Wednesday that three family members stand accused of stealing the multi-million-dollar lottery ticket, the Ontario Lottery and Gaming Corp. and the OPP have been fielding calls from people who believe they could be the rightful winner.

By nightfall, the OLG had received 20 phone calls from people who think they may have purchased the winning ticket in 2003.

The OPP said five communication centres have been inundated with “dozens and dozens and dozens” of calls. Phone lines regularly used to report car accidents were so jammed the OPP is asking people to call the OLG instead, said duty officer J.D. Michaud. A line dedicated to the case may be set up in the next couple of days, he added.

“I could be rich (and not know it). I've been buying tickets here for 10 years,” said a regular lotto buyer in Burlington's Variety Plus store.

OPP investigators say the store's manager in 2003 and his father actively stole lottery tickets from customers. In this particular case they didn't tell the customer he or she had the Lotto Super 7 jackpot for Dec. 26, 2003.

A legtobb tolvaj kinai mivel ok az üzletek tulajdonosasai gyakran ahol vesszuk a lottot.

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.12. 04:11 Szólj hozzá!

Amint a Globe and Mail irta par napja

the Roma are taking advantage of legislation passed in 2008 that lifted Canada’s visa restrictions for Hungarians, and they have flooded into Parkdale, one of the last cheap rental pockets in downtown Toronto. Many have settled along Jameson Avenue, dubbed “the landing strip” by locals. The area, anchored by rows of rundown apartment buildings

Magyarul jonnek szazaval nemelyikuk talan dolgozik is.

Ahogy  mostohatestverunk a Canadahun website mutatja fooldalan.

www.canadahun.com/kanada/kanadaig-kiseri-a-rasszimus-a-magyar-romakat.html

Kanadáig kíséri a rasszimus a magyar romákat Nyomtatás E-mail
2010. október 11. hétfő, 14:36

Parkdale hosszú ideje az újonnan érkezettek első állomása, de a romák néhány sajátos kihívás elé állítják a rendszerint befogadó közeget - írja torontói riportjában Kanada egyik vezető lapja, a Globe and Mail.

A környékre az elmúlt években csaknem négyezer magyarországi roma érkezett Cheri DiNovo, az ontariói tartományi törvényhozás helyi képviselője szerint. – Tudjuk, hogy a romák rasszizmusnak és üldöztetésnek voltak kitéve. Itt nem ez a helyzet – szögezi le, miközben maga is rasszizmust emleget a romákról általa is hallott szóbeszéd kapcsán, például, hogy nem lehet kiteregetni miattuk a ruhát, mert ellopják.

Itt szabadok vagyunk. Magyarországon mindig éreztünk egy kis feszültséget az utcán, a munkahelyen – nyilatkozza a 31 éves Bánya Tamás, aki Magyarországon egy pelenkagyártó cég egyetlen roma alkalmazottja volt, és állítása szerint volt kollégái úgy vélekedtek, Hitler nagyon jó munkát végzett, csak egy hibát vétett: dolgavégezetlenül meghalt, hiszen sok a roma. A négytagú Bánya család ma 2500 kanadai dolláros (488 ezer Ft) havi rokkantnyugdíjból él Torontóban.

A Viktória királynőről elnevezett helyi iskolában 150 fővel már a magyar romák alkotják a legnagyobb etnikai csoportot. David Finkelstein igazgató szerint integrációjuk „folyamatban van”, de rámutat: a nyelvi akadályok miatt a tanárok nehezen tudják megakadályozni a klikkesedést. Paul St. Clair, a helyi Roma Közösségi Központ igazgatója úgy véli, a magyar roma gyerekek nem értik, mit akar tőlük az iskolarendszer, és a szülőknek is eltart egy évig, amíg rájönnek, ebben a városban csak az oktatás révén juthatnak előbbre a gyerekeik. St. Clair konfliktuskezelésre is vállalkozik: a romák szomszédai közül egyeseket zavar, hogy a megszokottnál hangosabban élő és mulató lakók érkeztek.

A Globe and Mail internetes oldalán a cikk nagy vitát váltott ki, e sorok írásakor több mint 120 hozzászólással. Számos kommentár minősíti a romákat, radikális megoldást javasol, több pedig nem állta ki a moderálás próbáját. Többen elbizonytalanodtak: „Ez most egy érezzük-jól-magunkat cikk arról, hogy mennyire befogadó Kanada vagy egy horrortörténet arról, hogy mire számíthatunk még a bevándorlással?”  „2500 adómentesen? Maradnék én is”, „Milyen bizarr cikk. A hangneme arra utal, hogy a szerző a romák iránti szimpátiánkat akarta felkelteni. Információtartalma azonban sokkal inkább a sztereotípiákat erősíti.”

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.11. 23:04 Szólj hozzá!

Provokatorok rendorbakancsban , brutalis fellepes a tuntetok ellen 2010 Toronto. 400 ember letartoztava.

Legtobbjuk kesobb vad nelkul elengedve.

Udvozoljuk Torontoban...... 
 

 

 

 

 

A rendorok csak alltak es neztek amig az ugynevezett tuntetok/provokatorok felgyujtottak a rendorautokat.

Aztan meg indultak a bekes tuntetok ellen

Allitolagoc Black Bloc member rendorbakancsban dobalozik, kesobb a korulotte allok lettek megtamadva a rendorseg altal.

 Csak 1,1 milliard dollarba kerult a talalkozo.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismeros?

Nem, nem Budapest te kis butus.....TORONTO  2010 NYARA

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.11. 22:45 Szólj hozzá!

 

Hamilton (cigany) family behind slavery: Cops

Last Updated: October 8, 2010 7:52pm

 

The hunt is on for a Hamilton family accused of orchestrating a massive international slavery ring that may prove to be Canada’s first forced labour human trafficking case.

It started in Hungary with a business proposal that went something like this:

“Hey, remember so-and-so? He’s living in Canada now, driving a BMW and running a construction business. You’re a hard worker. Would you like to make some money? It’s a free flight.”

Over the last several years, RCMP investigators allege at least 19 people were trafficked from Hungary to Hamilton, coached into filing refugee claims and collecting social assistance, enslaved in construction work, locked in basements and had every penny taken from them.

The story came out last December when one of the alleged victims was being interviewed by an immigration officer as part of his refugee claim.

He told the officer that he had come to Canada to work construction. Instead, he said, he was subjected to slavery.

Now police have warrants out for 10 Hamilton family members, nine of whom are wanted on charges of trafficking in people and fraud. The tenth is wanted for theft.

“They had to work like 17, 18 hours a day,” a source close to the investigation said Friday. “Once they get to the house, they had to work there, too — housework, like cleaning, fixing the backyard, fixing the fence, every house work that you can think of.”

Sgt. Marc La Porte said the victims — there were 19 as of Friday morning — were trafficked over a number of years.

They were allegedly coached to claim refugee status after landing in Hamilton, then instructed on how to file for social assistance.

They were brought to banks to open accounts, but the traffickers controlled their pin numbers, so when the victims deposited cheques, the traffickers withdrew the money, La Porte alleged.

They took every penny, the source alleged — “to the last cent.”

Some came to Canada hoping to send money home to their families. Others hoped to eventually help their loved ones immigrate. The victims — all men between 20 and 60 years old — thought they would be working legally in Canada but were instead forced to work for the accused family’s construction business without pay, the source alleged.

The traffickers threatened the victims and their families in Hungary, controlled who they spoke to and where they stayed — typically in basements of the family members — and fed them scraps of food, often only once a day, police alleged.

“They were just treated horribly, like real slaves and they (the alleged traffickers) even called them slaves,” the source alleged.

Wanted on charges of trafficking in persons and fraud are Ferenc Domotor, 48, Ferenc Domotor Jr., 20, Gyongyi Kolompar, 40, Gizella Kolompar, 41, Lajos Domotor, 42, Ferenc Karadi, 47, Gizella Domotor, 42, Attila Kolompar, 35, and Gyula Domotor, 32.

Zsanett Karadi, 24, is wanted for theft.

If the human trafficking charges stick, they will be Canada’s first involving forced labour.

Hamilton egy kozepes meretu varos a kanadai Ontario tartomanyban.

19 embert csabitottak ki Kanada a jobb elet csabito lehetosegevel.

Sajnos itt is duhong a tenyek eltagadasa , a cikkben egy szo sincs rola hogy az elkovetok ciganyok.

Szereny egyszeruseggel csak Magyarok.

Az 19 aldozat borenek a szine is homalyban van egyelore.

Kijottek, szocialis segelyt kerettek veluk , dolgoztattak oket , bankszamlajukat ellenorzes alatt tartottak a ciganyok elszedtek a penzuket.

Szep uj elet Kanadaban...

www.torontosun.com/news/canada/2010/10/08/15626456.html

 

A 2 Ferenc Domotor es Karadi

 

 

 

 

 

 

 

 

Jol eletek ugy tunik a rabszolgatartasbol, Kanada ..Magyarorszag...ezek nem valtoznak.

During the Ferenc Domotor Sr.’s February bail hearing for the immigration charges, federal Crown Sandra Antoniani called him "the head of a group of Hungarian Roma Gypsies that comprise his immediate and extended family members."

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.11. 20:37 Szólj hozzá!

Ime egy szorgalmas kinai bevandorlo aki egy kis uzletbol probal megelni, szamtalanszor kiraboltak.

 

 

 

A neve David Chen.

 

Aki mar kirabolta korabban Anthony Bennett.

Az elso lopas utan visszater egy kis ujabb lopkodasra , ekkor a tulajdonos elkapta es fogve tartotta mig a rendorseg megerkezik.

Most jon a fordulat a rendorseg az uzlet tulajdonosat vadolja jogellenes fogvatartassal.

A per folyik, Bennett a tolvaj kedvezmenyes iteletet kap egy korabbi buncselekmenyre ha tanuskodik a bolt tulajdonos ellen.

Ime ez is Kanada...

Azota Bennett-et ujra letartoztattak mert mashol is lopokazott, de Chen ellen meg o a koronatanu.

Rohej.

 

FELMENTETO ITELET SZULETETT 2 NAPJA.

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.11. 20:06 Szólj hozzá!

A hires kanadai szovetsegi rendorseg, aki korruptabb , botranyosabb rendorseget keres annak nehez dolga van.

Talan magyar honfitarsaim lesznek a nyerok az otthoni "rendorseggel"

Nincs egy nap hogy ne viditsuk magunkat reggeli kozben egy RCMP-s botrannyal.

Lengyel turista megolese taser-rel a Vancouveri repteren, szamtalan letartoztatott rejtalmes halala par ora utan, a legfobb vezeto hamis tanuzasa es hirtelen lemondasa csak egy csepp a Royal Canadian Mounted Police szenny sorozataban.

 

Who is keeping them accountable?

Surrey RCMP suspends Mountie

 

Tom Zytaruk, Surrey, B.C. (Surrey Now) – A Surrey RCMP constable has been suspended with pay pending a code of conduct investigation involving marijuana and firearms. Police have not released the name of the Mountie, who has four years of service with the Surrey RCMP, as no charges have been laid. The investigation began on Oct. 1.

“The nature of this investigation includes the circumstances of the possession of a small amount of marijuana and the possession of a number of firearms,” said Sgt. Rob Vermeulen, a spokesman for RCMP “E” Division.

Surrey RCMP’s Chief Supt. Fraser MacRae said the investigation “is being pursued aggressively.”

“As it is still in its early stages, the amount of information that we can release is limited,” MacRae said. “In addition to privacy considerations, there is a need to protect the integrity of the ongoing investigation.”

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.11. 19:49 Szólj hozzá!

 

Moslékkal etették foglyaikat a magyar embercsempészek

2010. október 8., péntek 22:38 | egy hete frissítve

Munka ígéretével csalták Kanadába azokat a magyarokat, akiket aztán ingyen dolgoztattak.

Az esetről pénteken számolt be a National Post kanadai lap internetes oldala [1]. A hamiltoni székhelyű embercsempészek építkezésekre hordták áldozataikat, és ingyen dolgoztatták őket.

A kanadai rendőrség D. Ferenc, ifjabb D. Ferenc, K. Gyöngyi, D. Lajos, K. Ferenc, D. Gizella, K. Atilla, D. Gyula és K. Zsanett ellen adott ki elfogató parancsot. A körözött személyek életkora 24 és 48 év közötti. Egyebek között embercsempészés, csalás és lopás miatt akarják kézre keríteni őket.

A kanadai valtozat megirja teljes cigany nevuket is.

Itt Kanadaban ujra azonositanak minket a ciganyokkal, hiszen ez egy cigany bunbanda mely embercsempeszettel biztositja megelheteset.

 

Arrest warrants have been issued for Ferenc Domotor, Ferenc Domotor Jr., Gyongi Kolompar, Lajoz Domotor, Ferenc Karadi, Gizella Domotor, Atilla Kolompar, Gyula Domotor and Zsanett Karadi. The suspects range in age from 24 to 48; they are wanted for various offences, including trafficking in persons and fraud, and in the case of Zsanett Karadi, theft.

Read more: http://news.nationalpost.com/2010/10/08/breaking-rcmp-arrest-10-people-in-alleged-slavery-ring/#ixzz124XNlBdp

 

Szerző: Az igazat ne csak a valodit  2010.10.11. 19:27 1 komment

süti beállítások módosítása